Karácsony :D

Sziasztok!

Vitathatatlanul az év egyik, ha nem legszebb szakaszához érkeztünk, és milyen blogger lennék én, ha nem emlékeznék meg róla pár sorban.

Ez ez ünnep mindenkinek mást jelent. Van, aki a vallási tartalma miatt emlékezik meg róla, van, aki szimplán a szeretet ünnepének kikiáltása miatt állít karácsonyfát. Ez mindenkinek saját, egyéni dolga, a lelkiismeret bírálja.

Én mégis azt vallom, hogy ilyenkor lassíts le egy kicsit, és tekints vissza erre az évre: Hány és hány emberrel volt egy szép napod, perced pillanatot? Hány és hány ember érdemelne meg annyit, hogy odalépj hozzá, és csak annyit mondj, boldog karácsonyt?

Bizony, én nektek minimum ennyivel, de inkább többel tartozom, tekintve a hatalmas kihagyásra év közepén. Köszönöm nektek, hogy volt miért újrakezdenem. Köszönöm nektek, hogy szántok rá időt, hogy elolvassátok, amiket írok, és esetleg írtok is alá pár sort. Mert egy író senki az olvasói nélkül

Ez úton szeretnék minden kedves olvasómnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Új Évet Kívánni!

Puszi: Vadóckaa

p.s: Sokakkal ellentétben én nem megyek karácsonyi szünetre az írás tekintetében, és igyekezni fogok még idén új részt hozni!
És én imádom ezt a számot :D

19. Fejezet; The girl from Britain

Sziasztok!

Tudom, késtem, de most itt vagyok.

Igyekezni fogok hamarabb hozni a fejezeteket! A másik blogom is viszonylag kezd beindulni. Viszonylag

A mostani fejezethez csak annyi, hogy mindkét új szereplőnek fontos szerepe lesz.

Az emberek nem szeretnek mindent kockára tenni, legyen szó az élet bármely területéről. Akármennyire is adják magukat, mindig van egy biztos pontjuk valahol a háttérben, hogy ha már minden kötél szakad, azért s fogunkat csak ne hagyjuk ott. Mindig van egy kevés viasz a hajóúton, nehogy szirének dala legyen éltünk veszte. Ugyanígy legyen mindig 9 írott betű, ha a száj szólni nem bír; szeretlek. Kevés, de annál többet jelent.

Nekem nem volt kötelem, se viaszom, s írott betűin is elvesztek a kimondott szavak közt. Magatehetetlenül zuhantam a mélybe, a szirének énekébe, és nem volt senki, aki megfoghatná a kezem.

Elaludtam. Békés megoldás volt, s talán helyes döntés. El tudtam menekülni. El, a bántó, ijesztő dolgok elől, ami most a világot jelentették. Utolsó szalmaszálam elszakadt, rendíthetetlen sziklán elgurult, s most már semmim sem maradt.

Claudia helyre térített ugyan, de ezzel együtt tőrt szúrt a szívembe. Hova tűnt az a z ártatlan és gyámoltalan lány, aki napokig könnyezte a szüleink válásét? Hova tűnt az a mindig vigyorgós angyal, aki naphosszakat töltött pillangók hajkurászásával? Hova tűnt az én tündéri kishúgom? Vértől ázó, gennyes szívvel vonszoltam magam tovább a helyes úton, de félő volt. hogy elvérzek, mielőtt odaérnék.

Fényárban úszó, gazdag környéken ébredtem fel. Az embereknek vastagabb pénztárcájuk volt, mint saját maguk. És nem nádszálból voltak a városlakók ékei. Mindenki drága ruhákban járt, és milliós lábbeliket taposott az aranyárú szivarok csikkeivel teleszórt utcán. Rémisztő, abszurd, mégis magával ragadó, bizarr egyveleg volt.

- Hol a fenében vagyunk? – dörzsöltem meg szemeimet a benzingőzös levegőben.

- Hát nem Nashville-ben, az biztos – bambult kifelé csillogó szemmel Claudia – Ez itt a Mennyország!

- Attól még elég messze vagyunk. Viszonylag. Csak teszünk egy kis kitérőt.

Nem tartott sokáig a kocsikázás egy jólmenő környék sétáló utcájáig. Hasonlított a régi térre, benne a kisbolttal, de ez zord volt és gigantikus. Hiába úszott fényben a villódzó neoncsövektől, gonosz vicsor villant a fehér fogsorok mögött.

A motor még járt, amikor anyám kipattant a kocsiból, s régi ismerősként üdvözölt egy öltönyös embert. Ránézésre egy helyi főmókus lehetett. Vörös hajával és rövidke szakállával erős ír benyomást keltett. Zöld szeme, akár a négylevelű lóhere, igazolta elméletem.  Csupán egy perc műve volt, míg a két ember eltűnt egy lakkozott faajtó mögött, s a nő kezében egy jókora kartondobozzal tért vissza. A csomagtartó kinyílt, majd becsapódott, s meg mertem volna esküdni rá, hogy halk nyüszítést hallottam. Rövid integetés után tértünk vissza a nyílt útra, s faltuk újra a kilométereket – mintha mi sem történt volna.

- Ki volt ez? – kérdeztem gyanakodva.

- Mostanság elég furcsa kérdéseid vannak. „Ki volt ez?” „Hol vagyunk?”. Csupa olyan kérdés, amihez semmi közöd.

- Szerintem igenis jogunk van tudni!

- Ó, már a joggal jössz. Akkor csináljuk, azt hogy fogjátok a jogaitokat, és szépen csöndben, engedelmeskedve és mosolyogva végigülitek az utat – a válasz primitívsége meglepett de Claudia megelőzött a válasszal.

- Fejezzétek már be! Mint két veszekedő óvodás! Néha szánalmasak tudtok lenni…

Szavai tisztán és élesen csengtek. Egyre rémisztőbb lett minden.

Még úgy másfél órát szeltük az aszfaltot, színesebbnél színesebb környezetben. Suhant el ablakom előtt igazságtalan nyomortelep, jól menő üzleti környék. Aztán a felhőkarcolók lábai közt húzódó labirintusból kijutva enyhén barátságosabb külvárosi tér fogadott.

Újabbnál újabb, díszesebbnél díszesebb házak sorakoztak ápolt, füves kertel, színes virágokkal, fehér kerítéssel. Sablonos és kiábrándító.

Majd ismerős autó tűnt fel., egy rakat kisbusz gyűrűjében. Zöld fényezés, sötétített üvegek. Felderengett a költöztetők zsémbes vezetője, aki nemrégiben, egy hosszú utazással korábban morgolódva csapta be maga után a fent említett kocsi ajtaját. Így hát épp annyira volt meglepő, mint amennyire kiszámítható, amikor az ősz és zsémbes ember „köszöntött” minket.

- Üdvözlet – hajolt meg alázatosan, és csókolt kezet anyámnak. Persze nekünk csak egy mogorva morgás és biccentés jutott.

- Jó reggelt Arnold. Jól haladnak a munkálatokkal?

-Persze, asszonyom nagyon szépen. Látom eleget tett a kérésemnek, a távoli parkolással. A fiúk máris segítenek bepakolni a cuccokat – intett két fiatal izomagynak, akik kipakolták a csomagtartót, csupán a friss, ismeretlen dobozt hagyva benne.

- A táskáitok a csomagtérben, a csomaggal meg azt kezdtek, amit akartok. Látjátok ezeket a fehér kocsikat – mutatott néhány szállító furgonra – Na, ennél tovább nem jöhettek. Különben meg azt csináltok, amit akartok. Néhány óra múlva találkozunk – ezzel búcsút intett, s Arnold oldalán eltűnt a „tiltott út” felé.

Néhány percig csak álltunk, majd karomat a mellkasomra fonva elindultam anyám után. Pontosan a két fehér kocsi vonalában a két, előbb még cipekedő csupa izom, fehér trikós fickó.

- Mi a…

- Nocsak kislány, hát nem emlékszel a jó anyai tanácsra – csípte meg az arcomat az egyik – nem mehetsz tovább, drága.

- Értek én a szóból, csak nem tudom felfogni, miért nem mehetünk el arra.

A két „őr” egymásra nézett, úgy felelt: - Minek ezt érteni, kedves. Csak ez van és kész – mosolygott rám negédesen.

Gesztusát viszonozva, szememet forgatva fordultam meg. Körülnézve látszólag azonos házak sorakoztak szerte, de mindegyik kicsit más volt. Egyiknek az udvarán kis tó és kiskert díszelgett, másoknak egész kis dzsungel nőtte be az előterét. A kiindulás ugyanaz, a végtermék mégis teljesen más.

Gondolatai kíváncsisággá fajultak, amikor Claudia célba vette a környéki játszóteret. Fél szemmel a húgomat néztem, de az eszem már a titokzatos csomag tartalmán járt. Vajon mi lehet az? Mit rejt a kartondoboz?

Óvatosan elindultam a kocsi felé, és felnyitottam annak csomagtartóját. A csomag oldalán lyukak éktelenkedtek megszakítva a sík egységet. Félve hozzáértem a doboz tetejéhez, mire az egyik nyíláson egy nedves, szimatoló orr jelent meg. Egy kiskutya? Felbátorodva nyitottam fel hát kis börtöne fedelét, de azonnal megbántam. Amint meglátta a kezem, a kicsi, de annál élesebb fogaival afelé kapott, s jó néhányat bele is mélyesztett. Hátraugorva kaptam el a karom, s meredtem dühösen a kartondobozra.

- Kis dög – sziszegtem a fogaim között.

- Új hely, új emberek, sokéig volt szűk helyen, és megviselt. Én nem nyúlnék hozzá – csattant egy hang a hátam mögött gyenge akcentussal.

Amikor hátrafordultam, akkor zárult össze a két izomkolosszust jelentő gát. Köztük libbent át egy laza, gondtalannak tűnő lány. Fekete haja a derekát súrolta, rövid farmerjához kopott tornacsukát vett. Mintás pólójához kicsit sem illő nyaklánc libbent előtte, míg teste viszonylag nagy részét különbözőbbnél különbözőbb tetoválások borították.

- Szia, én Nancy vagyok. Nancy Bulble – nyújtott kezet – még nem találkozhattunk, alig egy hete költöztünk ide.

- Én meg még nem. Vagyis most, izé… - elnevettem magam, amit szerencsére Nancy is átvett. Zord, kívülálló külseje volt, remélem, a belső mást is tartogat.

- Tiétek az a sok cucc? A ti furgonjaitok parkolnak minden ház előtt?

- Attól tartok.

- Gratulálok, nagyon szép házatok van. Szokatlan, de nem árt egy kis szín a környékre.

- Örülök, ha tetszik, de én még csak nem is láttam – ingattam meg a fejem, majd a földre néztem. Hirtelen apró, mozgó szőrmókra lettem figyelmes.

Az apró szürke élőlény fürgén és cikkcakkosan mozgott, a szemem is alig bírta követni. Ahogy elment mellettünk, egy fiatalabb kisfiú futott utána, kezét előre tartva az állatka felé.

- Ficak, állj meg! – kiabálta, majd gyorsított léptein. Szegények ez okozta a vesztét. Ahogy ugyanis közelebb ért a pici szőrpamacshoz felbátorodott, s rávetette magát. Az állat viszont fürgébb volt, s mielőtt a fiú nyitott tenyerei közé került volna, oldalra szökkent, és tovább futott a meleg aszfalton.

- Johnny, te mit keresel itt? – lépett mellé hirtelen Nancy.

- Ficakot kergetem, nem látszik? - förmedt rá a fiatalabb gyermek. Közelebbről megnézve számtalan közös vonást fedeztem fel rajtuk. Mindkét leendő szomszédomnak ugyanolyan kiugró állkapcsa volt, és ott volt az a pici beugrás az orrnyergük fölött. Továbbá a nyakuk bal oldalán kapott helyet egy furcsa anyajegy.

- Az öcséd? – ettem fel a bátortalan kérdést.

- Bár ne lenne – forgatta meg a szemeit, miközben felsegítette a vérző térdű testvérét.

- Az érzés kölcsönös – nyújtotta ki nővérére nyelvét a kicsi Johnny.

- És gondolom Ficak volt a ti kis…

- Ficak az Én vadászgörényem – javított ki Nancy – ő az a sötétbarna. Az öcsémé sárga és Maugli a neve. Őszintén nem is értem, hogy került Ficak az utcára.

- A ketrecben megette a kaját Maugli elől – kezdte megtörve nővére pillantása alatt – és ki akartam szedni a szegénykémet, hogy kaját adjak neki, de amikor kinyitottam a kaput, kiszaladt a kis kártevőd.

- Ha még egyszer ilyen jelzővel illeted valamelyik görényt, esküszöm, megbánod, hogy nem Dakotába költöztünk – méregette szemével a testvérét. Ugyan az összefüggést nem értettem, az érv hatásos volt, és a kis Johnny bánkódva indult tovább a még mindig a környéken ugrándozó állatka után.

- És egyébként milyen a város?

- Nem igazán jártam még bent.  Most mondanám, hogy addig gyere be hozzánk, de majdnem szembe szomszédok vagyunk, félek, ez nem jönne össze.

- Ebben igazad van – mondtam, majd szememmel körbesiklottam a házakon, majd a kicsit távolabbi nagyvárosi nyüzsgés foszlányain – akkora változás lesz ez a kisvároshoz képest. Ott a fél várost ismerted, velük együtt nőttél fel…

- Nekem sem volt könnyű eleinte, még most sem az. Londonból jöttünk.

- És miért hagytátok ott Angliát?

- Nem is tudom. De jó döntés volt, az biztos. A tea viszont hiányozni fog. De legalább nem vagyok egyedül, már az első nap sikerült hozzácsapódnom egy helyi kis közösséghez.

- Szerencsés vagy. Én nem igazán vagyok az a könnyen barátkozós típus.

- Te nem is ismersz itt senkit?- kérdezte, mire én megráztam a fejem. Kaján mosollyal karon fogott, és futva elindultunk a város sűrűje felé.

Díj 8/2

Sziasztok!

Nem, ez még mindig nem az új rész.

Az ok, amiért most itt vagyok, hogy újabb díjat kaptam, vagyis a legutóbbi díjamat újabb két embertől. Ezért lett ez a nyolcadik díjam újratöltve :D

Itt is van a drága:

Ezúttal a hála Linának és Dorothynak jár! :)

És hát jöjjön a szokásos procedúra. Hajnali negyed egy van , úgyhogy kicsikét szókimondóbb leszek, mint általában.

Szabályok:

Írj magadról 11 dolgot!

Válaszolj 11 kérdésre!

Írj 11 kérdést!

Küldd tovább 11 blognak!

11 dolog rólam

- Sokan furának tartanak

- 3 éves korom óta vannak halaim

- Épp átrendezés alatt áll a szobám 

- Kilencedikes vagyok

- Ötödik éve járok abba az osztályba, mint most

- Hihetetlen örömöt érzek, amikor azt veszem észre, hogy valaki új is rátalált a blogomra

- Nincs hangom. Vagyis van, de ha az ablakokat a helyén szeretitek, azt nem karajátok hallani!

- Szinte bárminek tudok örülni. 

- Nem én csináltam a Facebook profilomat. A barátnőm volt, de én rendesen makacskodtam ellene.

- Minden számhoz fogalmat, jelentést rendelek. De nyugi, csak szeretek ezzel szórakozni, nem őrültem meg! Pl. a 13-as a szerelem száma. 

- Minden fent említett számnak története van, egy-egy személyes élmény alapján. 

A 2x11 válasz

A

1.Mi szeretnél lenni,ha"nagy leszel"?

Felnőtt! :DD egyébként nem tudom. Eddig orvos akartam lenni. Meg egy időben régész, színész sokáig, illetve jogász. De nem fogok 30 éves koromig egyetemen robotolni.

Ez volt a téma csütörtökön angol órán, mire az egyik lány rávágja: "Viki, ugyan már, belőled úgyis írónő lesz." Ó, csak lenne igaza :D

2.Milyen könyv/novella/blog inspirál?

Nem tudom... az olyanok, amiket az embere egyszerűen nem bír letenni, és pislogás nélkül szeli a sorokat. Motiváció, hogy egyszer majd én is így tudjak írni.

3.Milyen zenét hallgatsz?

Melodic death metal, punk rock, alternative rock, és ehhez hasonlók

4.Melyik a kedvenc színed?

Fekete! És pink. 

5.Milyen hangnemű történetek tetszenek a legjobban?

Misztikus, és érzelmeken alapuló.

6.Melyik az az álomhely,ahova mindenképpen el szeretnél jutni?

London! Nyáron megyek is ;)

7.Van olyan személy akiről mintázod szereplőid?

Egy ilyen kérdést, már megválaszoltam a másik blogomon. De igen, van néhány.

8.Otthonosan mozogsz a novellák világában?

Írása vagy olvasása? Mármint hogy szívesen írogatok-e random témákról vagy képben vagyok-e a híresebbek szerzőjét illetően? Előbbi igen, utóbbi nemigazán.

9.Ki a példaképed?

J. K. Rowling, ha nagyon választan kell. De jobban szeretem a saját utamat járni, mintsem valaki nyomdokaiba lépni.

10.Miért pont ő?

Mert egy segélyből élő anyából két év alatt Anglia egyik leggazdagabb asszonya lett. Kitűnő példa rá, hogy bárkinek sikerülhet.

11.Kedvenc színészed?

Leonardo DiCaprio, Johnny Depp és Nicholas Cage. Kicsit sem a külsejük miatt, egyszerűen imádom a filmjeiket.

B

1. Miért kezdtél el írni?

Fogadásból. Aztán megtetszett a dolog, és folytattam a blogot. Ennek már több, mint 2 éve..

2. Mi inspirál téged?

Mindig más, körülöttem történő események, bennem kavargó érzelmek, emberek a környezetemben.

3.  Mi a legnagyobb álmod?

Boldognak, gondtalannak lenni. És elérni azt, hogy ne csak az osztálytársaim, ismerőseim és az irodalom tanárom dicsérjék szét a írásaimat, hanem egy szép napon majd hírhedt kritikusok tegyenek hasonlóképpen.

4. Hova szeretnél elutazni?

London. Nyáron megyek is :D

5. Kik tudnak arról ,hogy írsz?

A legközelebbi barátaim, ismerőseim. Illetve azok, akiknek véletlenül elkottyintottam.

6. Mi volt az első történet, amit befejeztél?

Nagyon sokáig nem fejeztem be a történeteimet. Az első befejezett művem a Simon című novella volt ez év márciusában.

7. Szoktál verseket írni?

Régebben igen, mostanság nem. Nem az én világom, ott vétek túlgondolni az érzelmeket.

8. ki tudja meg először, ha kész az egyik műved? 

Akinek írtam, akiről szól, illetve akit érdekel.

9. Milyen filmeket szeretsz?

Misztikus, rejtélyes és horror.

10. Hallgatsz most zenét? Ha igen, milyet?:)

Most vált át 30 seconds to Mars - The kill (bury me) és Sum 41 - No reason

11. Örülsz ennek a díjnak?:)

Nagyon :D

C

1. Mióta írsz?

Tavaly nyár eleje óta komolyabban

2. Miért kezdtél írni?

Fogadásból :DD

3. Mi szeretnél lenni felnőttként? 

Felnőtt. És nem tudom. Talán - nagy T! - újságíró

4. kedvenc színed?

Fekete és pink

5.Ki a példaképed?

Csak ha nagyon muszáj - J. K. Rowling

6. Ki inspirál téged?

Az olvasóim a barátaim és még sokan mások :D

7. Szokott lenni ihlet hiányod?

Ó, de még mennyi!

8. kik tudják ,hogy írsz?

Barátaim, ismerőseim esetlegesen megeshet hogy a szüleim is...

9. Kedvenc filmed?

Képlet. Az senkit se zavarjon, hogy a kiválasztottakon kívül az egész emberiség kihal.

10. Kedvenc zeneszámod?

Sok van :DD Az örök kedvenc: Sum - With me

11.Hova szeretnél elutazni?

London! Megyek nyáron :P

A tovább küldős része már megvolt, és szerintem így a kérdéseket is hanyagolhatom.

Még egyszer köszönöm!
Puszi: Vadóckaa