Karácsony ;D ->Előzetes<-

Sziasztok!

Meghoztam a már ígért karácsonyi fejezetet.

A félreértések elkerülve tisztázzunk pár dolgot rögtön az elején. Ez a rész nem kapcsolódik szorosan a történet jelen álláspontjához. Viszont szolgál egy kevés előzménnyel is, ami majd a későbbiek során is fontos lehet.

Elizabettel sok közös tulajdonságunk van. Például én is imádom a Sum 41-t!

Itt van egy kis segítség azoknak, akik nem nagyon ismerik őket. 

 

Íme néhány számuk: 

 - Sum 41 - With me

 - Sum 41 - In Too Deep

 - Sum 41 - Fat Lip

 - Sum 41 - Underclass Hero

Az előző két részhez egyáltalán nem érkeztek kommentek, és ez engem nagyon elszomorít! Kérlek titeket, ha tetszik a sztori, vagy ha nem, adjátok ezt a tudtomra! Írjatok véleményt, de csakis őszintén!

Én a magam módján, -kicsit különcként- így szeretnék nektek  boldog karácsonyi ünnepeket kívánni, ezzel a fejezettel.

Remélem tetszeni fog!

Vicky ^.^ 

A szokás az volt, hogy minden karácsonykor mindenkinek megvolt a maga „angyalkája”. Ez abból állt, hogy még jóval karácsony előtt kihúztunk egy-egy cetlit, ami annak a személynek a nevét tartalmazta, akit az ünnepek eljöttével meg kellett ajándékoznunk. Akkor volt ez jó, ha senki sem tudta, kit húzott a másik, vagy, hogy ki húzta őt. 

Ezen az éven az Advent első vasárnapja előtti pénteken húztunk, hogy legyen ideje mindenkinek ajándékot venni, vagy készíteni. Már mindenki nagyon izgatott volt, ugyanis a karácsony egyre közeledett.

-Akkor kezdjük is el a nevek kihúzását- csendült a tanárnő hangja. Szokás szerint, ő is benne volt a sorsolásban- Ahogy ültök, úgy jöhettek is.

 A sorban Lucy után, Charlotte előtt álltam. 

-Tippelj, kit fogsz húzni!      

-Hát… öhh… izé… fogalmam sincs- nevettem el magam. Valójában viszont volt egy megérzésem. Egy erős sugallat. De nem foglalkoztam vele. Akkoriban még nem bíztam magamban eléggé - És te, Char?

-Ohó, köszönöm kérdésed- dörzsölte össze két kezét- De szerintem én vagy Lucyt, vagy Missyt fogom.

-Missyt? Miért pont őt?

-Nem tudom… Csak úgy jött- vonta meg a vállát.

Mikor előre fordultam, még épp láttam, amint Lucy belenyúl a kalapba. Kicsit megkeverte a papírdarabokat, majd kiemelt egyet. Egy hajszálnyira szétnyitotta, hogy lássa, véletlenül nem-e magát húzta. Apró mosoly suhant át arcán, amikor elolvasta a ráírt nevet.

Majd én léptem az asztalhoz. Kiemeltem egy cetlit a sapkából, majd félve belepillantottam. A hátam mögül megcsapta a fülemet a nevem. Nem hangosan, de ha valaki a nevemet mondja, azt önkéntelenül is meghallom. Ez esetben sikerült elcsípnem az egész mondatot, sőt többet is. 

„-Elizabethnek felesleges megnézni.”- szólt egy ágy hang, amit ezer közül is felismertem volna.

„-Miért?”- kérdezte egy jóval mélyebb csengésű. 

Oldalra fordultam, hogy lássam, miért is felesleges. A két fiú közösen bámult egy kicsinyke papír-cetlit. Ben elmosolyodott rajta, majd intett Eliotnak, hogy tegye el a lapocskát. El félszegen felém emelte tekintetét, mire én visszakaptam fejem a tanári asztalhoz.

A biztonság kedvéért elolvastam a nevet, ami az apró papírlapon állt. Ez is „E” betűvel kezdődött.

A kis darabka papírra vékony kék tollal, és gyöngybetűkkel volt ráírva egy név; Eliot Nasmith.

Nem bírtam nem mosolyogni ezen. Visszaültem a helyemre, s nem sokkal utánam Char is leült mellém.

-Tényleg Mis!

-Na, ne! Mutasd csak!- és valóban Missy Bale állt rajta.

-Te kit húztál?

-Eliotot - súgtam oda neki. A mosolya sok mindent elárult- Lucy! Ki a te embered?

-Lori! És a tiétek?             

-Liz-é Eliot enyém meg Missy.

-Csendesebben, még meghallják- próbáltam titoktartásra bírni Charlotte-ot- Te ki angyala vagy, Angyal?- Szerencsére értette a viccet a nevével az, akinek címeztem.

-Én odaadom a papíromat, tessék! De nem vagyok kíváncsi arra, ti kiket húztatok. Hadd legyen meglepetés!

Az ő cetlijén ennyi állt: Damin Tanárnő, osztályfőnök.

***

Az elkövetkező időben csak is azon törtem a fejem, hogy mivel tudnám meglepni Eliotot. Teltek a napok, hetek, s végül azon kaptam magam, hogy másnap már karácsony a suliban. Őrületes nagy harag fogott el magammal szemben, mert még semmit nem vettem Eliotnak, arra pedig végképp nem gondoltam, hogy készíteni kéne!

Amíg a szobámban ülve, azon töprengtem, mit adhatnék neki, megláttam egy kis gyöngyberakásos fülbevalót. Még múlt év karácsonyán kaptam, az akkori angyalkámtól, Bentől. Ő kitalálta, mire vágyom…

És akkor leesett a tantusz. A homlokomra csaptam. Hogy nem jutott ez még az eszembe? 

Tavaly Codyval és Eliottal is rengeteget beszélgettem karácsony előtt. Kipuhatolták, minek örülnék. A kis ravaszak! De nem követhettem az ő módszerüket, rögtön ráismernének, ráadásul már időm sem volt rá! Újat kellett kitalálnom.

Tovább jártattam a szemem a szobám tárgyain. Itt volt egy könyv, az asztalon egy monitor, a polcról lógott egy naptár, rajta pedig drágakövek voltak valamint egy bőrzacskó. BINGO!

Megrohamoztak a régi emlékek amint lassan a polcomhoz mentem, hogy leemeljem róla a kis erszényt. Nagy becsben tartottam. Még évekkel ezelőtt vettem az egyik osztálykiránduláson. Valentin napi ajándéknak szántam, de mindig is túl gyáva voltam átadni neki. 

Lassan eloldottam a csomót, és tenyeremre öntöttem a zacskó tartalmát. Egy jófajta (és drága) bőrkarkötő volt benne, valamint egy apró papírdarab az én írásommal.

„Kihívásnak eleget tenni, bármi bajjal szembe nézni; Ugyan miért tenném? Gyáva vagyok, s az maradok!”

Szomorúan hajtogattam vissza a kis cetlit. Abban az időben nagyon alulértékeltem magam. Nagyot sóhajtva gyömöszöltem vissza a kis erszénybe. 

Továbbra is a tenyeremben tartottam a karkötőt, melyre régi, székely-magyar betűkkel volt vésve egy név, korabeli szimbólumokkal. A két sas gyönyörűen közre fogta azt az öt betűt; ELIOT.  

Elmosolyodtam, amikor visszaidéztem akkori érzéseimet. Reménytelenül szerelmes voltam… Azt gondoltam, ez jó lesz egy ajándéknak. De még illene mást is vinni.

-Leugrom a boltba majd jövök!- szóltam be a konyhában szorgoskodó anyukámnak lerohanva az emeletről.

-Rendben kicsim, menj csak!- kiabálta vissza. Felhúztam a csizmám, és magamra kaptam a kabátomat. A nagy sietségben majdnem a kávézó asztalon hagytam a táskámat, benne a mobilommal és a pénzemmel. Visszafordultam érte, s már kint is voltam az utcán. 

Meglepően hideg volt. De nem is értem mi mást vártam tél derekán. A járdán a hatalmas hókupacok hegyként tornyosultak embernagyságig. Mindenkin sapka, sál, kesztyű, én meg szimplán, pulcsi nélkül, egy vastagabb féle dzsekiben rohantam a kis üzlet felé. 

A bolttal szemben volt egy park. Egy szökőkút, ami természetesen most nem működött, pár bokor, padok, s az egész egy kikövezett téren. Nem volt nagy durranás, de feldobta a helyet, és akkor is jól jött, amikor az embernek relaxálni támad kedve a természetben, de nincs kedve hegyet mászva órákig gyalogolnia pár gondtalan percért. Most azt is hó fedte. Vidáman nevetgélő és futkorászó gyerekek hócsatájának színhelye volt ezúttal.

A fűtött üzlethelyiségben csengettyűszó jelezte az új vevő érkezését. Elvettem egy kézi kosarat, és gondolkodás nélkül a csokis pulthoz mentem. De vajon melyik lehet Eliot kedvence? 
 Mire már vagy hatszor áttanulmányoztam a bőséges kínálatot, felderengett bennem a tavalyi emlék, amikor Cody és El a kedvenc édességeimről kérdeztek, s természetesen én visszakérdeztem. 
–Eliot mindenfajta csokit szeret, legjobban pedig… - nagyon meg kellett erőltetnem a memóriám, hogy felidézzem a válaszát - a „foltos” csokit! Sima, tejcsokoládé volt, fehércsokival a tetején. Az én kedvencem is ez volt. 

Gyorsan neki is láttam keresgélni a színesebbnél színesebb, ízletesebbnél ízletesebb csokoládék között. Pár másodperc alatt meg is találtam, és bele is dobtam őket a karomon lógó kosárba. 

Mikor itt végeztem, még átsétáltam a magazinokhoz – elvégre én is csak nőből vagyok – és végigjártattam szemem a lapokon. Az újságok mellett kaptak helyet az akciós, illetve az időszakos holmik. Most karácsonyi pompában virítottak a szürke hangulatú kis üzletben. 

Ahogy az ünnepi tárgyak felé vettem az irányt, észrevettem pár aranyos ajándéktáskát, és édes, angyalkás képeslapokat. Kiválasztottam a leginkább helyzethez illőket.  

Épp a kasszához igyekeztem, amikor megláttam egy plüssmacit a polcokon. Mikulássapka volt a fején és fatáblát tartott a kezében, melyen ennyi állt; Boldog karácsonyt!

Nem volt szívem ott hagyni! Beraktam hát a csokik mellé, és megcéloztam a kijáratot. Csak reménykedni mertem, hogy van nálam elég pénz mindenre, ami a fém kosárkám alján csücsült.

Szűkösen, de kijöttem a keretemből, és rögtön hazafelé indultam.

A téren játszadozó gyerekek majdnem eltaláltak egy hógolyóval, de sikeresen kitérten előle.

A szobámba érve leraktam a bevásárlótáskát az ágyamra és a tarot kártyákért nyúltam. Függöny elhúzva, ajtó csukva, gyertya ég, tehát kezdődhet a rituálé.

-Nézzük, milyen karácsonyra számíthatok- mondtam, majd behunytam a szemem és erősen a közelgő ünnepekre koncentráltam- Lássuk hát!

Szépen sorba raktam a kártyákat, úgy ahogy az én módszerem szerint kell. Lehet, hogy nem így csinálják a profik, de nekem bevált. Ráadásul nem is szokványos lapok… De az enyémek!

A háromszög csúcsának a „szerelem” kártyája maradt. Ez jó jel. Viszont rögtön utána a „csapda” és az „akadály” lapjai következtek. 

-Ez nem stimmel!- szokás szerint az „álom-kártyát” kerestem. Meg is találtam, a „barátok”, a „te magad” és a „meglepetés” lapjainak koszorújában.

Magamban mormoltam, mi milyen jelentőséget hordoz. Egy ilyen alakzatban számtalan összefüggést lehet találni, ha az ember tudja mit, és hol keressen.

-Összefoglalva tehát- kezdtem normál hangon, mert már nyomasztott a csend- Nyugodt, békés karácsonyra számíthatok, de oda kell figyeljek a háttérben leselkedő veszélyekre. A szentestén látott álomnak nagy jelentősége lesz a továbbiakban. 

-Liz, gyere kajálni!- szólt be az ajtómon túlról a kelekótya bátyám.

-Megyek!- kiáltottam utána. Összeszedtem a kártyáimat úgy, ahogy értem őket, majd visszagyömöszölten őket kicsi, selyem tokjukba. A függönyt visszatömtem a sarokba, és kifelé rohanva elfújtam a gyertyát is. Ne higgyétek, hogy ennyire telik a hatalmamból. Szó sincs róla! Csupán az a helyzet, hogy egy ilyen, folyton nyüzsgő családban nehéz megtalálni e módját, hogy hogyan töltsek el itthon pár nyugodt percet, természetesen egyedül.

Az étkezőbe érve terített asztal fogadott. Chris a Tv-vel babrált, apa az iratokat szelektálta, anya pedig még az ételt adagolta.

-Mit eszünk?- kérdeztem tudakolva.

-Spageszt!- válaszolt a bátyám- A TV meg megint vacakol!

-Talán nem csak előtte kéne ülnöd! Néha igazán kimozdulhatnál egy kicsit!- tette hozzá apánk. Úgy tűnt, elfogyott a türelme a számtalan hivatalos papír rendszerezése.

-Zavar, ha itthon vagyok?- szólt vissza idegesen Christopher.          

-Én egyáltalán nem ezt mondtam! Csak azt, hogy a szabadban is lehetne relaxálni, vagy sétálni pár percet. Te is frissebb lennél tőle.

-Néha te is kipróbálhatnád- vetette oda bratyóm nem kicsit zabosan. Ám ezzel elvetette a sulykot.

-Ebből elég legyen fiatalember- pattant fel vörösödő arccal apa. Olyan hévvel emelkedett fel, hogy az asztalon heverő összes iratot a földre sodorta. Tekintete szinte villámokat szórt.

-Hm! De finom illatok vannak!- csilingelte könnyed hangon az ekkor betoppanó kishúgom. Később vette észre, hogy valami forrong a levegőben.

A bátyám állta a kemény atyai pillantást.

-Fiúk! Asztalhoz, most! Christopher, te pedig ne legyél szemtelen apáddal. Alig néhányszor lehetünk veletek délutánonként, te pedig még ezeket az órákat is megpróbálod tönkre tenni!

A család hímnemű tagjaihoz csatlakozva, mi is leültünk a már megterített asztalhoz, s elkezdtük kiszedni az ételt. Nem volt olyan oldott a hangulat, mint általában. 

-Jut eszembe, lányok! Nektek nem holnap lesz a suliban karácsony?- próbált meg vidámabb témát előszedni anyánk.

-De - válaszoltam tömörem. Túlságosan is el voltam merengve ahhoz, hogy most még a szüleimmel is beszélgessek.

-És kit kell megajándékoznotok?

-Nekem Monicát!- mondta vidáman Claudia.

-Ő kedves lány! És te kinek vettél ajándékot, Liz? Lizbeth? Elizabeth Koper, ha kérdezlek, légy szíves válaszolni!

-Tessék? — riadtam fel- Szóltál anya?

-Igen, szóltam. Azt kérdeztem, hogy holnap te kinek viszel ajándékot a suliba?

-Ja! Hát… Eliotnak!

-Eliot… Még nem meséltél róla.

-Mit meséljek? Osztálytársam, fekete haja van, szürke szemekkel. Átlag magas, a tanulmányai alapján olyan 4-re saccolnám.

-És helyes?- kérdezte sokat mondón a bratyóm.

-Izomagy!- vágtam rá, mire Chris elnevette magát- Amúgy meg… Nem tartozik rád!

-Oké csak kérdeztem- mentegetőzött még mindig a röhögéssel küzdve- De nyugi, nem mondom el senkinek!- kacsintott rám.

-Ugyan mit?- néztem rá kérdőn. De ő csak legyintett.

Este gyorsan letudtam a fürdést, átpattantam pizsamába, és be az ágyba. Így azt hittem, reggel könnyebb lesz a felkelés. Hát tévedtem!

Az óra szaggatott csörgése zavart fel. Morcosan ki akartam kapcsolni, de sikerült mellé ütnöm, ezért a vekker a padlón landolt. Nagyot mordulva tápászkodtam fel, hogy megtaláljam. Felvettem az ágy mellől, s végre valahára megállítottam a pittyegést. 

Amint kicsit magamhoz tértem, reflexszerűen pillantottam a tükör felé. Az oldalára piros szalag volt tekerve, kétoldalt masnival. Egy kócos, vörös sörényű lány nézett vissza rám kikerekedő szemekkel.

-Itt meg mi történt az este?- Valami nem stimmelt. Valaki járt nálam, az biztos. De ki? És mégis mit csinált itt? Azt hittem a családomnak egyértelműen kijelentettem, hogy az én szobám, az én magánterületem.

Feltápászkodtam, és a tükörhöz sétáltam. A felső sarkából visszatükröződve megláttam, hogy valami kicsi, fekete tárgy van az íróasztalomon. Megfordultam, s valóban ott volt egy kicsinyke doboz, egy valamivel nagyobb levéllel.

Széthajtogattam, és olvasni kezdtem.

Kedves Elizabeth!

Sajnálom, hogy így kell ezt megtudnod, de másképp nem lehetett! A közösen, együtt töltött karácsonyról szóló terveink az este szerte foszlottak, ugyanis apádat sürgős üzleti útra hívták Phoenix-be. A hajnali órákban indult a gépe, és két hét múlva érkezik haza. Ezért nekem kell a frontot tartani a cégnél, ami nem kis túlórával jár, ráadásul beláthatatlan időre Salt Lake City-be kell indulnom még ma!

Aput ne nagyon zavarjátok telefonon, csak ha nagyon életbe vágó! Engem hívhattok, ha nagy a baj, de azt hiszem, elég nagyok vagytok ahhoz, hogy egyedül is meg tudjátok oldani az esetleges problémákat! Ebéd és vacsora a hűtőben, a reggelit rád bízom, mint ahogy eddig is! :)

A fent említett okok miatt idén hamarabb kapjátok meg a karácsonyi ajándékaitokat. Remélem, örülsz majd nekik!

Előre is: Nagyon-nagyon boldog karácsonyt!

Jók legyetek! Puszil és ölel: Anyu

U.I.: Claudia és Chris is kaptak levelet, valamint az ajándékuk is az asztalukra került!

A levelet olvasva néhol mosoly jelent meg az arcomon, néha viszont lefelé görbült a szám széle. Igaz, ami igaz, apa sokat utazott céges ügyekben, és nem kevésszer anyát is befogta. De egy logisztikai cég irányítása koránt sem gyerekjáték.

Miután szememmel végigfutottam a kézzel írott üzeneten, a kis ládikát vettem a kezembe. A tenyeremben pont elfért. Kíváncsian felnyitottam a tetejét. Két, különböző méretű ékszeres doboz szemezett velem.

Kivettem a kisebb, piros színűt, s belenéztem. A lélegzetem is elállt a szépségtől. Egy pár gyönyörű, kőberakásos, rózsát formázó ezüst fülbevaló volt benne. Nem akartam hinni a szememnek! Ahogy a reggeli nap sugarai megcsillantak rajta…

Óvatosan leraktam az asztalra, hogy a nagyobb dobozt is kinyithassam. Leemeltem róla a fedőt. Nem találtam szavakat!

Szintén ezüst, szív alakú medál, csillogó drágakövekkel, egy hasonló alapanyagú láncon függve.

Mikor magamhoz tértem a gyönyörködéstől, az órára néztem, ami fél hetet mutatott. Sietve az asztalra raktam a levelet, a nyakláncot pedig felraktam a polcra, a fülbevalóval együtt.

A konyhában beraktam az első szeleteket a pirítóba, s elindultam kelteni a testvéreimet. Chris épp telefonon beszélt, a hallott részek alapján a barátnőjével, ezért őt inkább nem is zavartam.

Claudia a nyakamba ugrott, amint a küszöbére léptem.

-Nézd, mit kaptam!- kiáltotta boldogan. Az ágyán egy jókora, körülbelül egyméteres plüssmackó hevert, piros masnival a nyakán.

-Te ezt kaptad karácsonyra anyuéktól? Örülsz neki?

-Igen, nagyon! Te mit kaptál?

-Én egy pár fülbevalót és egy nyakláncot. De most gyere, mert a végén futnunk kell a buszra!

A ropogósra pirult kenyér és a vaj, ami puhává tette elintézte, hogy jól induljon a nap. A bátyám kicsit később toppant be, de nem nagyon zavartatta magát.

-Te nem fogsz elkésni?

-Nem, ma a későbbivel megyek- jelentette ki egykedvűen.

-Ahogy gondolod.

-Elizabeth! Mit viszel annak a fiúnak?- kérdezte a húgom.

-Milyen fiúnak?

-Annak, akit meg kell ma lepned.

-Olyan dolgokat, aminek biztosan örülni fog- mondtam, majd elgondolkodtam. Riadtam kaptam fel a fejem, és kezdtem el rohanni a szobámba, még az evést is félbehagytam.

Őrülten kutatni kezdtem a kis ajándéktáskát, a táblát tartó macit, a csokit, s végül, de nem utolsó sorban a bőrerszényben nyugvó karkötőt.

A fürdőbe menet Chrisbe botlottam.

-Mi ez a hirtelen jött nagy sietség?

-Ma a korábbi busszal akartam menni! Teljesen elfelejtettem!- hadartam sietve.

Általában a húgommal mentem együtt, a 7 óra 10 perckor induló járattal, de azon a napon kivételt akartam tenni. Mivel Eliot már rendszerint ott volt, amikor én beértem, esélyem sem volt névtelenként berakni a kis csomagot a fa alá. Ha viszont rájön, ki az ő „angyalkája”, az már nem az igazi.

-Oké Lizi.

-Tudod, hogy utálom, amikor így hívsz!- kiáltottam rá kissé ingerülten a bátyámra.

-Bocsi. Szedd rendbe magad, én leviszem a cuccaidat az előtérbe- ajánlotta fel. Lehet, hogy kicsit kelekótya a bátyám, de a szíve mindig is a helyén volt.

-Köszi - mosolyogtam rá.

Mindennel a szokásosnál gyorsabban végeztem, mégis loholnom kellett a buszra. Ez nem az iskola különjárata volt, tehát nem ismertem rajta senkit. Nem volt valami gyors. Folyton az órámra pillantottam, és bosszantott a tudat, hogy ha El előbb ér be, mint én, akkor az egész reggeli lótás futás kárba megy.

A magas, barna kapu nyikorogva tárult ki előttem. Rohantam, ahogy bírtam. Az emelten kissé lassítottam a lépteimen. A cél előtt pár lépésre megálltam, s a falnak támaszkodva vettem pár mély levegőt. Majd összeszedve a maradék energiámat, megindultam a termünk ajtaja felé.

Lenyomtam a kilincset, s átléptem a küszöböt. Lenyomtam a kilincset, s átléptem a küszöböt. Abban a pillanatban egy rémült szempár villant rám. Én is meglepődtem, hogy ilyen korán itt találok valakit.

Szinte a szívverésem is szünetelt, amikor rájöttem, hogy kivel nézek épp farkasszemet. Eliot az osztály karácsonyfája alatt guggolt, kezében egy ajándéktáskával. Valószínűleg ő is arra készült, amire én.

Mivel már nem volt mit tenni, úgy döntöttem, legalább játsszuk el, hogy semmi sem történt.

-Szia!- köszöntem rá.

-Helo –egyenesedett fel, még mindig kezében tartva a tasakot.

Becsuktam az ajtót, és lepakoltam a helyemre. El ezt végignézte ott állva a fánál, szinte meg se moccant. 

-Azt nem akartad lerakni a fenyő alá?- próbáltam meg magához téríteni.

-Mit? Ja, de!- eszmélt fel. Én kuncogtam rajta egy kicsit, és lehajoltam, hogy lerakjam a kis karácsonyi táskát, amibe még reggel beledobáltam az Eliotnak szánt ajándékokat. Ő is így tett az övével. 

A korai futás, a sok hercehurca felesleges volt. Dühösen ültem a székemen, szótlanul bámulva a televésett padot. Csak remélni mertem, hogy nem jön rá, ki az angyalkája.

Fél nyolcig duzzogtam magamban, amikor is kinyílt a terem ajtaja és belépett az ajtón egy személy, akire végképp nem számítottam.

-Claudia! Hát te, mi járatban vagy itt?

-Reggel hamar elmentél, és nem tudtalak megölelni- szipogta a kishúgom, majd odafutott hozzám és a nyakamba ugrott.

Eliot széles mosollyal nézte a családi jelenetet.

-Csak ezért jöttél el hozzám?

-Igen, mert ez nekem fontos!- mondta kibújva ölelésemből.

-De kedves tőled!- nyomtam puszit az arcára - De most menjünk el a ti termetekbe. Elkísérlek, gyere!

Viháncolva szökdécselt és ugrált mellettem Clau. Tele volt élettel, energiával. Ha valaki, akkor hát ő volt az, aki mosolyt tudott csalni az arcomra, bárhogy induljon a nap. 

A húgom osztálya a tetőszinten kapott helyet. Szerettem ott lenni. Minden nyugodt, csendes. Nincsenek ordibáló diákok, s többnyire az ideges tanárok is békén hagyják.

Lefelé egyedül ballagtam, s csupán egy-két tanuló lézengett a folyosókon. Üres terembe toppantam, de a hátsó ablak nyitva volt. Eliot valószínűleg lement valakit várni, vagy csak sétálni, ki tudja. A tábla melletti, csukott üvegpárhoz sétáltam. Kitártam mindkét szárnyát, ezzel egy kevés huzatot csinálva.

-Csukd be!- rivallt rám egy hang. Nem tudtam honnan jött. Az udvaron nem volt senki, a terem is üres volt…

-Nem hallod? Csukd már be!- szólt újra. Bár nem tudtam ki az, s miért kiált rám, de engedelmeskedtem neki.

Mivel friss levegőhöz csak a leghátsó ablaknál juthattam, odamentem ahhoz. Kihajoltam rajta, de rögtön meg is bántam. A rémülettől majdnem kiestem az ablakon. Igaz, csak az első emeleten voltunk, de az egy normálméretű és belmagasságú épületnél körülbelül a második emeletnek felet volna meg. Ez csak akkor zavaró, ha a megmászandó lépcsőket is belevesszük a számításba.

Tőlem balra, a tetőn ült összekuporodva az, akiről én azt hittem, sétál.

-Eliot! Elment az eszed? Mit csinálsz te itt?

-Nyugi már!- szólt tőle nagyon meglepő higgadtsággal.

-De ha megcsúszol, akkor leeshetsz innen!

-Tudom.

-Gyere le onnan!- a pánik beszélt belőlem. De ő csak ült, és nézte a tájat.

-Hát nem szép innen a napfelkelte? Te meg ne idegeskedj! Sokszor voltam már itt, amikor egyedül vártam a teremben. Látni a kaput, és ha jön valaki, még idejében vissza tudok menni. Amúgy meg biztonságos! Ülj ide te is, több embernek is jut hely!

-Biztonságos?!

-Persze! Körülbelül második osztály óta járok ide.

-És az kicsit sem zavar, hogy most nem vagy egyedül?- kérdeztem.

-Miért van még itt valaki?- fordult felém riadtam, s megcsúszott a lába. Megrándultam az ijedtségtől.

-Csak én. De ne hozd rám a frászt!

-Azt hittem jött még egy harmadik személy is- mondta majd visszakuporodott a piros cserépre- És nem, nem zavar, hogy te is itt vagy. De az annál inkább, hogy nem jössz ki.

Nem tetszett, hogy emiatt Eliot gyávának titulál. Felhúztam magam a párkányon, és a radiátorra léptem. Az egyik kezemmel megfogtam az ablak közelebbi szárnyát, a másikat pedig a fiú kapta el.

-Vigyázz! A végén még kiesel!- mosolygott rám ravaszan.

-Nicsak ki beszél!

Majd kiléptem a tetőre. Lélegzetelállító látványt nyújtott amint az egész város a lábaim előtt hevert. El leültetett az ablak mellé, a balomon pedig ő foglalt helyet.

-Boldog karácsonyt!- szólalt meg egy párpercnyi csend után.

-Tessék?

-Én húztalak- pirult el.

-Tudom – nevettem el magam- Én meg téged.

-Tényleg?- kérdezte. Az a szürke szempár csillagokat is megszégyenítve ragyogott- Hát, nem tudom örülni fogsz-e az ajándékodnak… De szerintem kicsit kevés lett úgyhogy… Íme, a ráadás- szólt körbemutatva a tájon. Éreztem, hogy az arcom pírba borul, de nem bántam. 

Abban a percben nem számított senki és semmi. Csak az, hogy Eliottal kettesben nézzük, ahogy a reggeli nap fénye bevilágítja a várost. Kétségkívül az volt az igazi, tökéletes pillanat.

De sajnos ennek is vége szakadt, mert túl szép lett volna ahhoz, hogy igaz legyen.

-Itt jön egy Missy - szólt szája szélét lefelé húzva.  
 - Ideje bemenni.

A csodálatos másodpercnek csúfos vége szakadt. Lefelé nézve valóban láttam jönni egy vajszín kabátos embert, s elhittem Elnek, hogy Mis az. Nem nagyon csíptem a csajt. Mindig a legrosszabbkor termett a legrosszabb helyen, és mindent tönkre tudott tenni- ezt a reggelt is.

Leültem a párkányra, megfordultam, és becsusszantam a terembe. Szerencsétlenül estem, így a lábam kifordult alattam.

-Jól vagy?- termett mellettem egy ugrással a tetőről Eliot.

-Túlélem – válaszoltam hidegvérrel.

-Biztos?

-Igen – mondtam miközben makacsul feltápászkodtam, nem engedve a fiút segíteni.

Mikor a helyemre botorkáltam, s El a fához sétált, hogy visszategye a levert díszeket, akkor lépett be a bőrig ázott Missy.

-Veled meg mi történt? Nem is esik az eső! – támadta le rögtön a fiú.

-Ne is mond- próbálta lerázni Missy. De mivel látta, hogy ezzel nem tud minket leállítani, beszélni kezdett- Az udvaron még nem volt semmi baj, aztán ahogy jöttem fel, bementem a mosdóba, hogy megigazítsam a frizurámat. Megnyitottam a csapot, és mint a szökőkútból, elkezdett spriccelni a víz, de olyan erővel, hogy a falhoz lökött- magyarázta, s közben hevesen gesztikulált és mutogatott. Elfojtottam pár mosolyt, és úgy láttam Eliot sem volt másképp -A portás meg csak hápogott, meg azt kérdezte, hogy mit csináltam. Na, én ekkor fogtam magam és eljöttem. Úgyhogy most nem tudom, honnan fogok magamnak száraz ruhát szerezni, és így tél közepén csurom vizesen nagyon szerencsés lesz egész nap.

-Hű! – szóltam. Többet nem nagyon tudtam mondani erre a helyzetre. 

-Ha nagyon kellene a tiszta ruha, talán a talált tárgyaknál próbálkozhatnál. A tanárnő se fog tudni mást mondani. Amúgy meg egész normális Hannah Montana-s pulcsit láttam ott, amikor Codynak kerestünk pár cuccot- poénkodott Eliot.

Erre már nem bírtam tovább, kitört belőlem a röhögés. Mis pedig a természetéhez híven azonnal sarkon fordult, és duzzogva kiviharzott az ajtón.

-Hogy van a lábad?- kérdezte a fiú.

-Jól, köszi. Már nem is fáj annyira.

A maradék nagyjából 20 percben mindenki azt tippelgette, hogy az éppen megérkező emberek kinek hoztak ajándékot. A becsengőre már huszonhét kicsi csomag vagy táska díszelgett a fenyőfa alatt. Az utolsót néhány pillanatnyi késéssel az osztályfőnökünk rakta le, s máris hozzánk fordult.

-Mindeki itt van?

-IIIGEEEN – hangzott mindenfelől.

-Akkor el is kezdhetnénk. Ki akar az első lenni?- Kérdezte Damin tanárnő- Senki? Akkor kezdem én- szólt, majd az ő kis csomagjával Codyhoz sétált.

-Boldog karácsonyt!- szólt mosolyogva- Még az lenne a kérésem, ha megkaptátok az ajándékotokat, előbb adjátok oda annak, akinek ti hoztatok, utána még lesz idő megnézni. 

A fiú lerakta maga mellé a csomagot és a fához sétált. Felvette az ő táskáját és Lucyhez ment.

Olyon másfél óra telhetett el így. Végigbeszélgettük az időt. 

Charlotte Bentől, Angela pedig Catlintől kapott ajándékot. Ang is odaadta a csomagot a tanárnőnek, ami egy doboz bonbont és egy tollat rejtett. Az osztályfőnök két puszival köszönte meg az ajándékot. Neki is feltűnt a két tasak még a fa alatt. 

Elre sandítottam. Ő is arra gondolt, amire én. Az a két táska jött először, azok mennek utoljára.

-Ki nem kapott még semmit?- kérdezte a tanárnő. Eliottal jelentkeztünk- Akkor Elizabeth, kérlek!

Oda léptem a fa alá és kezembe vettem a csomagot. Hatalmas mosollyal az arcomon El felé vettem az irányt. Ő is bőszen vigyorgott, amikor megálltam előtte.

-Boldog karácsonyt!- nyújtottam neki a kistáskát.

-Köszönöm- mondta és meg mernék rá esküdni, hogy elpirult egy kicsit.

Visszasétáltam a helyemre és mire leültem már ott állt velem szemben Eliot Nasmith.

-Boldog karácsonyt Lizbeth!- kezdte fülig érő szájjal.

-Köszi – válaszoltam rá. Amint elfordult, rögtön belelestem a kis tasakba. 

A szemem kikerekedett, a számat eltátottam. Biztos jól láttam?

A csomagban két jegy volt, piros szalaggal és masnival átkötve. De nem is akármilyen. VIP belépős, backstage túrával… A kedvenc együttesem nyári fellépésére.

-Mi az?- kérdezték kíváncsian a barátnőim.

-Sum 41…- többet nem bírtam mondani. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is eljutok a koncertjükre.

-Micsoda?- kérdezte hitetlenkedve Char.  Szó nélkül odanyújtottam neki a két jegyet.

-Na, ne hülyülj! Ez most komoly?- ámuldozott Charlotte átadva a jegyeket Lucynek és Angelának.

-Uram, atyám! Ez egy vagyonba kerülhetett- szólt Lu.

-Nem az számít, hanem az, hogy szívből jött, és igazándiból… Jobb ajándékokat nem is kaphattam volna.

-Többet is kaptál?- kíváncsiskodott Ang.

-Mondhatjuk. De ez most nem lényeg. Honnan tudhatta, hogy imádom a Sum 41-t? Beszéltetek vele erről?

-Nem, egyáltalán nem beszéltünk vele- mondta Charlotte.

Megfordultam, hogy lássam, Eliot örül-e annak, amit tőlem kapott. Épp akkor vette a kezébe a karkötőt. Azok a pici csillagok a szemében újra felgyulladtak, s a mosoly is helyet talált magának az arcán. Felpillantott.

-Köszönöm- suttogta felém.

-Én is!- nevettem el magam. Kedvem lett volna odamenni hozzá, és megölelni, de nem lehetett.

Kezembe vettem a jegyeket. A koncert időpontjának július 17-e volt megjelölve. Nyár közepe. Sok idő volt még addig…

Tovább nézegettem a lapokat. Sötétkék alapon piros színnel voltak rajta feltűntetve az adatok, s a banda négy tagja. Aggasztott valami… Elnek szándéka volt azzal, hogy két jegyet adott. Talán azt akarta, hogy őt hívjam el magammal?

Az a nap valami csodálatos volt! Az ékszerek, a napfelkelte a tetőről, valamint a koncertjegyek… Mi mást kívánhatnék még? Oldalra néztem, s Eliot tekintetébe ütköztem. Ravasz mosoly úszott az arcára, és egy sokat mondó kacsintás…